A politika bizonyos szempontból hasonlatos a csapatsportokhoz. Minden csapatsportágban - nálunk elsősorban a szeretve utált és szidott fociban - kialakul az adott csapat mögötti szurkolótábor, amely hol kisebb ha csapatnak rosszul megy) vagy nő, ha a csapat jól szerepel. A szurkolót ugyan elkeseríti csapata veresége, de aztán túlteszi magát rajta, hiszen az esélyek folyton változnak, így a szurkolónak ez adhat biztatást: eljön még az az idő, amikor az ő csapata játszhat döntőt és akár nyerhet is.
Hogy a politika mégis más, mint a sport, az a mostani hatalmi elit stratégiájában mérhető le igazán. A 2010-es választásokon elbukott/vereséget szenvedett pártok "szurkolótábora teljes megdöbbenéssel veszi észre, hogy a most győztes párt győzelmét követően teljes mértékben megváltoztatja azokat a játékszabályokat, amelyek eddig a vetélkedést meghatározták, keretek közé szorították.
Mert lássuk be, azáltal, hogy az alkotmány elfogadását követően (amit soha nem fogok a magaménak érezni, ezért soha nem fogom a jövőben nagy kezdőbetűvel leírni) lényegében minden fontos, a politika, a gazdaság, a társadalom különböző szegmenseit szabályozó törvény 2/3-os lesz, a következő évtizedekben esély sem lesz arra, hogy azon az esetleg bukott fidesz után bármely pártalakulat vagy netán kormánykoalíció érdemi változtatást tudjon végrehajtani.
A fidesz az un. sarkalatos törvényekkel a következő nemzedékek számára kész helyzetet teremt; bármely párt is nyer, azok szerint a játékszabályok szerint kell politizálnia, alakítani a gazdasági stratégiáját, szervezni a társadalmat amelyet egyetlen párt - mondhatni - egyetlen ember talál ki Magyarország számára.
Azt szoktam volt mondani, hogy bár én nagyon szeretem a pickszalámit azért ha nap mint nap azt kellene ennem, bizonyára hamar ráunnék. Mi a garancia arra, hogy a fidesz és annak pártelitje által kitalált - sok esetben lóhalálában, átgondolatlanul kimunkált, hibával sőt esetenként akár alkotmánysértő rendelkezésekkel telerakott törvények valóban a jövő Magyarországának, a mindenkori magyar emberek érdekeit fogják szolgálni. Mi a garancia arra, hogy nem éppen kolonc lesz egy egy ilyen törvény - akárcsak a médiatörvény két évtizeden keresztül - az általa szabályozott terület képviselőinek a nyakán, amit azonban mégsem tud senki módosítani.
Hogy lehet egy pártelit olyan arrogáns, hogy az elképzeléseit olyan közjóként tálalja, amelyek évtizedekre boldogíthatják a társadalmat. A kényszerű boldogítás - akárcsak az említett pickszalámi - akkor is megkeserítheti a boldogítottak életét, ha maguk ma éppen jónak is tartják azokat az elképzeléseket, amelyeket a fidesz most törvényekbe betonoz. De mint tudjuk, a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.
A világ változik, alakul, a jogi környezet is szükségszerűen együtt kell, hogy változzon vele. Ha ez azért nem történhet meg, mert egy párt, egy ember valóban komolyan gondolja, hogy lámpást adott neki az Úr és kizárólag az általa kibocsátott fény világíthatja Mo. a magyar emberek számára az utat, akkor e kőbe vésett hamurappi-törvények éppen azokat vihetik a pokolba, akiket onnan kivezetni szándékozik.
Az Isten bocsásson meg neki elvakultságáért!
Vagy mégsem.
Menjen a pokolba!
